Krimik, thrillerek

A ​sáska éve

Szerző
Terry Hayes

Jelzet: H 45

Ha egy CIA-ügynök kiemelten fontos küldetésen van, akkor az országhatároknak nincs jelentőségük. A feladat: behatolni a területre, elvégezni a munkát, ha kell, elrejtőzni, majd eltűnni, bármi áron.

Ám vannak helyek, ahol nem érvényes semmilyen szabály, és még egy olyan tapasztalt ügynöknek is, mint Kane, túlságosan veszélyesek. Ilyen például Pakisztán, Irán és Afganisztán határvidéke, ahol tombol az erőszak.

Kane-nek az a feladata, hogy kimenekítsen valakit, aki létfontosságú információkkal rendelkezik a Nyugat biztonságának szempontjából. A siker érdekében Kane-nek le kell győznie ellenfelét, aki attól sem retten vissza, hogy ha szükséges, az egész világot elpusztítsa. Egy ijesztően okos, gonosz ember, akinek vér tapad a kezéhez, és akit csak a bosszú éltet…

Forrás: moly.hu
 

A ​hiányzó fél

Szerző
Ashley Flowers és Alex Kiester

Jelzet: F 64

Nic nővére, Kasey hét éve tűnt el. Nic élete akkor akadt el, és azóta se indult be újra. Most huszonnégy éves, otthon ül a lepukkant lakásban, és ugyanazon a munkahelyen dolgozik, ahol már középiskolásként is.

Kasey-ről azóta sincs hír, annak idején az autóját otthonától százötven kilométerre találták meg. Két héttel Kasey eltűnése előtt, nagyon hasonló körülmények között egy másik lánynak is nyoma veszett. A rendőrség egyik esettel se tudott mit kezdeni, aztán a nyomok kihűltek.

De Nicnek most lett egy barátja: Jenna. Ő a másik hét éve eltűnt lány húga. Ketten együtt talán mennek valamire? Nic olyasmit érez, amire már jó ideje nem volt példa: reménykedni kezd.

Forrás: moly.hu
 

A ​gyilkos üzlet (Adam Fawley 7.)

Szerző
Cara Hunter

Jelzet: H 95

Daisy Mason 2016-ban tűnt el oxfordi otthonából. Nyolcéves volt.

Az üggyel országszerte tele volt a sajtó, és végül, amikor a tettes kilétére fény derült, mindenki megdöbbent. Adam Fawley detektív-főfelügyelő is jól emlékszik a nyomozásra, hiszen ő tartóztatta le Daisy édesanyját gyilkosság alapos gyanújával. De a kislány holtteste a mai napig nem került elő.

Most egy gyilkosság nyomrögzítése során bizonyíték merül fel, amely Daisy ügyét más megvilágításba helyezi. Újra megnyitják a nyomozást. Fawley detektív-főfelügyelőnek és társainak is az jár a fejében:
Valójában mi történt Daisy Masonnel?

Forrás: moly.hu
 

Halálos ​szenvedély (Eve Dallas 59.)

Szerző
J. D. Robb

Jelzet: R 76

J. D. Robb legújabb regényében Eve Dallas olyan elkövetőt hajszol, aki egy esküvőt megelőző bulit változtatott gyilkossági helyszínné
Egy forró, augusztusi estén Eve Dallas a férjével, Roarke-kal együtt őrülten száguld Manhattan utcáin a Mocskos Alja klub irányába, ahol egy vidám, hangos leánybúcsú torkollt váratlanul gyilkosságba. Az egyik menyasszonyt vértócsában fekve, megfojtva találták a privát szobában, ahol meglepetést akart átadni a párjának – két, nehezen kigazdálkodott, Hawaiira szóló jegyet.

A többtucatnyi bulizó között alig lehet értékelhető szemtanút találni. Ezenfelül a helyszín régi, rossz emlékeket ébreszt Eve-ben, akire hajdan ugyanabban a szobában támadtak rá – de képes volt küzdeni a túlélésért. Ő igazságra talált. Most viszont neki kell igazságot szolgáltatnia a szerencsétlen, fiatal Erinnek.

Eve jól ismeri ezt a fajta heves erőszakot, és a minden jel szerint előre megfontoltan elkövetett tett a remekül palástolt izzó szenvedély és a hűvös számítás illékony elegyét vetíti előre. Az ilyen esetet csak kemény munkával és engesztelhetetlen elszántsággal lehet felderíteni – és nem adja fel, amíg meg nem találja azt, aki még a nászút előtt porrá zúzta az ifjú pár álmait…

Forrás: moly.hu
 

Senki ​bolondja (Sami Kierce 2.)

Szerző
Harlan Coben

Jelzet: C 24

Huszonkét év telt el az óta a szenvedélyes nyári éjszaka óta, amely örökre megváltoztatta Sami Kierce életét. Az akkori hátizsákos egyetemistából, aki a haverjaival nyaralni ment a spanyol tengerpartra, a New York-i rendőrség renitens nyomozója lett, és végre úgy tűnik, ha szakmai karrierjét hátráltatja is impulzív természete és állandó igazságkeresése, a magánéletében legalább révbe ért. A múlt árnyaitól azonban nem tud szabadulni, és amikor a menyasszonya gyilkosa váratlanul szabadlábra kerül, ezzel egy időben pedig feltűnik az életében az a lány, aki miatt évtizedekkel ezelőtt kisiklott az élete, Sami kénytelen újra szembenézni azzal, amit elveszített – és azzal is, amit talán soha nem is ismert igazán.

Harlan Coben ezúttal is mesterien adagolja a feszültséget, miközben nem mond le a védjegyévé vált könnyed és szellemes stílusról sem. A Senki bolondja végig bizonytalanságban tartja az olvasót, és a végén olyan igazsággal szembesít, amelytől nehéz szabadulni. Sami Kierce válaszokat keres és titkok után kutat, de a fordulatos Sherlock-i nyomozás nemcsak a titkokról szól, hanem arról is, hogyan határoz meg minket a múlt, és mit kezdünk az igazsággal, amikor végre kimondják.

Forrás: moly.hu
 

Oltári ​vagyon (A csütörtöki nyomozóklub 5.)

Szerző
Richard Osman

Jelzet: O 79

Kinek van ideje gyilkosságokra, ha egy esküvőt kell megtervezni?

Csendesen telik az év a csütörtöki nyomozóklub tagjainál. Joyce-t lefoglalják az ültetési rendek és a nyitótáncok. Elizabeth gyászol. Ronnál családi gondok vannak, Ibrahim pedig továbbra is a kedvenc bűnözője terapeutája.

Ám amikor Elizabethtől segítséget kér egy esküvői vendég, akinek az életére törnek, a csütörtöki nyomozóklub tagjait újra megcsapja a hajsza szele. Egy gonosztevőnek egy megfejthetetlen kódra fáj a foga, és addig nem nyugszik, amíg meg nem szerzi.

A banda egy minden eddiginél robbanékonyabb nyomozás kellős közepébe csöppen. Vajon képesek lesznek időben megfejteni a kódot és a gyilkossági ügyet?

Forrás: moly.hu
 

Az ​alvajáró (Joona Linna 10.)

Szerző
Lars Kepler

Jelzet: K 38

Stockholmban kihalt és fekete az éjszaka, az utcai lámpák sárga fényében hópelyhek kavarognak. Két rendőr ül csendben egy járőrkocsiban, amikor hívás érkezik, hogy egy kempingből betörést jelentettek. A helyszínre érkezve valóban fényt látnak kiszűrődni az egyik lakókocsiból, és amikor belépnek, iszonytató látvány tárul a szemük elé. A padlót, a falakat és a bútorokat is vér borítja, és mindenütt emberi testrészek hevernek. A szomszédos szobában egy fiatalembert találnak, aki – fejét egy levágott karon nyugtatva – mélyen alszik. Miután letartóztatják, kiderül, hogy a neve Hugo Sand, tizenhét éves, és egy közismert író fia.

Hugo az alvajárás egy szokatlan típusában szenved, amelyet rémálmok váltanak ki, és azt állítja, semmire sem emlékszik abból, ami az éjjel történt. Vajon igazat mond, vagy joggal gyanúsítható a gyilkossággal?

Az eset Joona Linna asztalára kerül, aki felveszi a kapcsolatot régi barátjával, Erik Maria Barkkal, hogy hipnózis segítségével próbáljanak meg rájönni, mi is történt valójában a lakókocsiban. Ám hamarosan kiderül, hogy az eset csak az első szem egy hátborzongató láncban, és a sorozatgyilkosnak, akit hajszolnak, határtalan a vérszomja.

Forrás: moly.hu
 

Életre-halálra (Travis Devine 3.)

Szerző
David Baldacci

Jelzet: B 19

A hadseregtől leszerelt százados, Travis Devine ezúttal különös megbízatást kap: Seattle-be küldik, hogy kísérje el a tragikus körülmények között árván maradt, tizenkét éves Betsy Odomot egy találkozóra a nagybátyjával, a nemzetközileg ismert bűnözővel, aki éppen egy korrupcióellenes perben készül bíróság elé állni. A kislányt megismerve azonban egyre több kérdés merül fel a szülők hirtelen halála körül, és csakhamar kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik. Ahogy Devine egyre mélyebbre ás, zavaros és kiterjedt összeesküvés nyomaira talál.

Ráadásul, amikor a legkevésbé számítana rá, felbukkan egy ellenség a múltjából, aki az életére tör.

Forrás: moly.hu
 

A ​titkok titka (Robert Langdon 6.)

Szerző
Dan Brown

Jelzet: B 90

A világ leghíresebb thrillerszerzője új, lenyűgöző regénnyel tér vissza – egy lendületes, fordulatos, gondolatébresztő mesterművel, amely úgy szórakoztatja az olvasókat, ahogy arra csak Dan Brown képes.

Robert Langdon, a szimbolika professzora Prágába utazik, hogy részt vegyen egy meglepő előadáson, amelyet az a neves noétikus kutató, Katherine Solomon tart, akivel nemrég kezdett romantikus kapcsolatot. Katherine egy különleges könyv megjelentetésének küszöbén áll, amely forradalmi tudományos felfedezéseket ismertet az emberi tudat természetével kapcsolatban… és ezek a felismerések a több évszázados, beágyazott hitrendszerek szétrombolásával fenyegetnek.

Amikor egy brutális gyilkosság káoszba taszítja az egész utazást, Katherine hirtelen eltűnik, a kézirata pedig megsemmisül. Langdon kétségbeesetten próbálja megtalálni a nőt, akit szeret, és hátborzongató versenyfutás kezdődik Prága misztikus városrészeiben. Könyörtelenül vadászik rá egy nagy hatalmú szervezet, valamint egy ijesztő alak a város ősi mitológiájából.

Miközben a cselekmény kiterjed New Yorkra és Londonra, Langdon beleveti magát a futurisztikus tudományok és a történelmi tanok kettős világába, és a kódok és szimbólumok labirintusán keresztül felfedi a sokkoló igazságot egy titkos programról, amely örökre megváltoztathatja azt, ahogy az emberi elméről vélekedünk.

DAN BROWN nyolc sikerlista-vezető regény szerzője, egyebek közt A Da Vinci-kódé, amely minden idők egyik legtöbb példányban eladott könyvévé vált. A Robert Langdon-thrillerek – köztük Az elveszett jelkép, az Angyalok és démonok, az Inferno és az Eredet – világszerte elvarázsolták az olvasókat, és intellektuális vitákat, párbeszédeket, találgatásokat hívtak életre. Brown regényei 56 nyelven jelentek meg a világ minden táján, összesen több mint 250 millió példányban.

Forrás: moly.hu
 

7 ​év múlva

Szerző
Guillaume Musso

Jelzet: M 96

A válás szétszakít… a veszély összehoz.

Nikki és Sebastian. Tűz és víz. Egy gyönyörű, impulzív modell és egy gazdag New York-i családból származó, zárkózott hegedűkészítő. Szenvedélyesen egymásba szeretnek, és dacolva minden figyelmeztetéssel, összeházasodnak. Hamarosan gyerekeik születnek, ám útjaik viharos sebességgel mégis elválnak.

Így aztán egymástól távol építik újjá az életüket. Szinte nem is találkoznak egészen addig a napig, amíg kamasz fiuk, Jeremy rejtélyes módon eltűnik. Megszökött? Elrabolták? Mivel Nikki nem hajlandó a rendőrséget bevonni, volt férjéhez fordul segítségért.
Szövevényes kalandjaik vérfürdőbe torkollanak, menekülniük kell…

Guillaume Musso regényről regényre különleges kapcsolatot alakít ki olvasóival. Az 1974-ben Antibes-ban született szerző diákévei alatt kezdett írni. A közönség először 2004-ben, az És azután… megjelenésekor találkozhatott vele. Majd egymást érték a regények. Mára ő a legnagyobb példányszámban eladott kortárs francia író, aki tizennégy éve megszakítás nélkül vezeti a francia sikerlistát, és népszerűsége a világ minden táján töretlen. 2021-ben elnyerte a thriller és noir műfajában teljes életműért járó Raymond Chandler-díjat.

Forrás: moly.hu