Elbeszélés, memoár

Jelzet: L 39

Lázár Zsófi könyvét olyan gondolat- és emlékfoszlányok szövedéke alkotja, amelyek a családjával, édesapjával, Lázár Ervinnel kapcsolatosak, illetve mostani életéről szólnak. A szerző néhány éve ugyanis kiköltözött Balira, és hozzáment egy indonéz zenészhez. Az eltérő kultúra viszontagságairól, a honvágyról, a hovatartozásról, a női lét nehézségeiről (idehaza és odakint) szólnak ezek a rövid, elgondolkodtató, sokszor felkavaró novellák.

Forrás: moly.hu
 

Jelzet: SZ 19

Titokfejtő sétára, a női szépséget középpontba állító szellemi kalandozásra hívja olvasóját ez a kötet, amely Szabó Magda kiadatlan, valamint kevésbé ismert írásaiból válogat. Az írónő részint nyomozásnak, részint körbevilágításnak nevezett módszerét alkalmazva a szépség születését, titkát és közösségformáló együtthatóit kívánja feltárni, s ugyanakkor a gyakorlatba átültethető tanulságoknak is teret enged.

A nő szépségétől az ifjúság, a tehetség, a lélek szépsége felé röppenünk, a honi tájaktól antik vidékek fölé, melyek örök szépségük arányaival, mértékével, izzó ragyogásával és bőségével felüdítik a testet és a lelket, de gombostűre nem tűzhetők, medalionba nem foglalhatók: minden, ami csodálatba ejtő élmény volt egykor, legjobb esetben is csak sötét órákban előhívható emlékképként vihető el.

Forrás: moly.hu
 

Jelzet: R 97

„A ​nyelv is kés. Fel tudja vágni a világot, és feltárja értelmét, belső működését, titkait, igazságait. Át tud hatolni egyik valóságból a másikba. Felhívja a figyelmet az üres dumára, kinyitja az emberek szemét, szépséget teremt. A nyelv az én késem.”

2022. augusztus 12-én Salman Rushdie éppen a politikai okokból üldözött írókról készült beszédet tartani New York állam egyik kisvárosában, amikor egy vallási fanatikus merényletet kísérelt meg ellene. Rushdie csodával határos módon túlélte a tizenöt késszúrást, ám maradandó sérüléseket szenvedett, többek között elvesztette jobb szeme világát is.

Ennek a traumatikus eseménynek és az utána következő testi-lelki felépülésnek a krónikája a Kés című kötet. A Booker-díjas szerző megkapó őszinteséggel és intimitással beszél a kórházban töltött heteiről, a mindennapokba való visszatérés nehézségeiről, a talpra állás gyötrelmeiről és a szeretet megtartó erejéről. Egyúttal képzeletben párbeszédet is folytat a merénylőjével, s rendületlenül hitet tesz amellett, hogy „a művészet emberi mivoltunk lényegét alkotja, és nem kér különleges védelmet, csak jogot a létezésre”.

Forrás: moly.hu
 

Jelzet: N 35

„Apám ​szerint az élet értelme maga a cél.
Ha nincs, akkor csak kihúzzuk valahogy a halálunkig.

Évezredek óta megállás nélkül kutatják a világ legnagyobb és legelszántabb gondolkodói a sumeroktól az ókori görög filozófusokon át a ma élő társadalomtudósokig az élet általános értelmét.
És nem találják.
Vannak persze elképzelések, felállított tézisek és teóriák, magyarázatok, sőt rá is fogják erre-arra időnként, legtöbbször az emberi reprodukciót vagy éppenséggel az ahhoz kapcsolódó érzelmeket – úgymint szeretet, szerelem, vágy – meg is nevezve, de végül is ez mind-mind csak igazolgatás.
Az élet valódi és általános értelmét ugyanis azért nem találta eddig senki, mert nem is létezik.
Ehelyett minden egyes ember életének saját értelme van. Olyan, amilyet ő ad neki. Olyan, amilyet csak ő képes adni neki. És amelyet mindenki másnak egyszerűen csak tudomásul kellene vennie.”

Apa csak egy van. Aki megtartja a családját, támogatja a gyermekeit, és példát mutat nekik. Aki rájuk hagyja mindenét, megosztja velük a tudását, hogy boldoguljanak az életben. Ilyen volt Náray Tamás édesapja is, akinek a szerző ebben a kötetben állít emléket.

A Náray család története a viharos 20. századi magyar történelmet tükrözi, miközben a könyv lapjain egy olyan ember képe rajzolódik ki, akinek az életét a megalkuvás helyett az egyenesség, a tisztesség, az igazmondás és a felelősségvállalás határozta meg. Manapság már ritkaságszámba megy az őt jellemző belső tartás. A gyakran szatirikus hangnem ellenére azonban Náray Tamás nem a vélt vagy valós igaztalanságokon rágódik, hanem jó szándékkal, az (ön)irónia eszközével szembesíti az olvasót a világ – és a saját – hibáival, hogy ezzel is a változásra buzdítson. Hiszen mindig van remény egy jobb életre.

Forrás: moly.hu
 

Jelzet: R 35

A ​Svájcban élő, sok nyelven beszélő, sok tájat bejárt Ilma Rakusa prózakötetében az otthontalan otthonosság tájképeit és jellemrajzait találjuk. Az Én-elbeszélő új meg új barátságokat köt, személyisége gazdagodik általuk, miközben a veleszületett, örök idegenség mindenkitől eltávolítja. Ez a távolság azonban elbeszélői perspektívát is jelent, amellyel a kiváló megfigyelő képesség és finom irónia párosul.

Zürich és Nagoya, Graz és Szarajevó, dél-francia gyógynövényillatú hegyoldal és nyugat-szibériai jégmező, a szlovén Karszt és a magyar Alföld: a narrátor, aki közel áll a szerzőhöz, minden tájból erőt merít, és mindenütt mindenkivel szót tud érteni. Miközben felfigyel az apró részletekre, az emberi sorsok furcsa fordulataira, elbeszélői világa egészét is szem előtt tartja, azt a sokszínű és sérülékeny világot, azon belül Európát, amelyben él, hőseivel és olvasóival együtt.

A kötet írásai hűvösek, mégis szenvedélyesek. Precíz leírások, mégis tele vannak empátiával és érzelmi nyomatékkal. Líraiságuk elbeszélői természetű mágia, derűjük átitatott a hontalanság melankóliájával.

A kötet írásait két elismert műfordító, Márton László és Tatár Sándor ültette át magyar nyelvre.

Forrás: moly.hu