Nagy László
(Felsőiszkáz, 1925. júl. 17. - Bp., 1978. jan. 30.) költő, műfordító.
A Pápai Református Kollégiumban tanult, ahol Szatmáry Sándor volt a magyartanára, majd Budapesten az Iparművészeti, később a Képzőművészeti Főiskolán Borsos Miklós és Kmetty János növendéke. Végül a budapesti egyetem bölcsészkarán magyar irodalom és filozófia szakon végzett. Első versei a Valóság c. folyóiratban jelentek meg. A háború után induló nemzedék egyik legnagyobb költője. Korai versein erősebben érződik a népköltészet hatása, de többnyire keserű hangvételűek. Közéleti töltésűek, ugyanakkor a játékosság és az életöröm is jellemző rájuk. Szülőfaluja és a Bakony népdalkincsét, hiedelemvilágát, folklórját használta fel kifejezésmódjában, képi világában.
1949-től három évig ösztöndíjasként Bulgáriában a népköltészetet tanulmányozta. 1952-ben tért haza és feleségül vette Szécsi Margit költőnőt. 1953-ban műfordításkötetet adott ki a bolgár népköltészet alkotásaiból. A következő évtizedekben műfordítói tevékenysége kiterjedt a délszláv, az albán, a magyarországi cigány és a keleti finnugor népköltészet számos alkotására. Tolmácsolta az európai nagy költők verseit, kiemelkedők Garcia Lorca fordításai. Az ötvenes évektől a költészetében a dal mellett megjelent az un. hosszúének, a lírát az epikával ötvöző versforma. A hatvanas évek végétől népszerűsége nőtt, egyre több fiatal költő őt tekintette példaképének. Alkotói pályájának ebben a szakaszában a diszharmonikusnak látott valóság elől visszahúzódott a munkába, versben bujdosó lett. Valami sajátosan modern érzékenység és vibráló nyugtalanság kölcsönöz érdekes színt és harmonikus egységet verseinek. Költészete a morálisan gondolkodó, a mindig tökélyre törekvő, kompromisszumot nem ismerő autonóm személyiség magtartásának és gondolatvilágának magas művészi színvonalú megfogalmazása.
Szülői háza 1983 óta emlék-múzeum Iszkázon. Pápán a ref. gimnázium falán elhelyezett emléktábla Somogyi József alkotása. Emléktáblája van az iskola osztálytermében (ahol tanult) és a Világos u. 20. sz. ház falán, ahol lakott. Ajkán a Városi Művelődési Központ felvette nevét, az intézmény folyosóján bronz mellszobor, Vigh Tamás alkotása őrzi emlékét. A Devecseri Kastélykönyvtárban bronz mellszobra, Marton László alkotása látható.
Megkapta a Cirill és Metód-rendet, 1966-ban Kossuth-díjat, 1968-ban a Sztugai Nemzetközi Költői Estek nagydíját.
M.: Tűnj el fájás. Bp., 1949. - A tüzér és a rozs. Bp., 1951. - Szablyák és citerák. (Műfordítások.) Bp., 1953. - A nap jegyese. Bp., 1954. - A vasárnap gyönyöre. Bp., 1954. - Deres majális. Gyűjteményes kötet. Bp., 1957. - A sólymok vére. (Műfordítások.) Bp., 1960. - Himnusz minden időben. Bp., 1965. - Arccal a tengernek. Bp., 1966. - Jönnek a harangok értem. Bp., 1977. - Összegyűjtött versei. Bp., 1978. - Prózai írásai: Adok nektek aranyvesszőt. Bp., 1979. - Naplójegyzetei: Kísérlet a bánat ellen. Bp., 1980. I.: BORI Imre: Két költő. Novi Sad, 1967. - CZINE Mihály: “Versben bujdosó” ~ újabb lírájáról. = Jelenkor, 1973. 2. sz. - CZINE Mihály: Nép és irodalom. Bp., 1981. - TÜSKÉS Tibor: ~. Bp., 1983. - Égi s földi virágzás tükre. Veszprém, 1984.
Ötvenedik születésnapján a költőt méltató folyóiratszámok: Kortárs, 1975. 7. sz. - Jelenkor, 1975. 7. sz. - Tiszatáj, 1975. 7. sz. - JÁNOSI Zoltán: A virágnak letérdeplő ember. ~ természetélményéről. = Új Hor, 1992. 5-6. sz. - GÖRÖMBEI András: ~ költészete. Bp., 1992. - KIS Ferenc: Irások ~ költészetéről. Bp., 1993. - VASY Géza: ~ tanulmányok. Veszprém, 1993. - TARJÁN Tamás: ~ tekintete. Bp., 1994. - Nagy László bibliográfia. Bp., 1995. (Petőfi Irodalmi Múzeum.) - ALBERT Zsuzsa: Legenda ~ról. = Kortárs, 40. 1996. 10. sz. - TÜSKÉS Tibor: ~ pályakezdésének rekonstrukciója. = Árgus, 7. 1996. 5. sz. - ILLÉS Lajos: ~val törzsasztalnál. = Íróhistóriák. Bp., 1997.
Forrásunk a Veszprém Megyei Életrajzi Lexikon online kiadása: helyismeret.ekmk.hu/lexikon/lexikon.php?betu=N