Állatbarát Könyvtár Program

Az Állatvédelmi Oktatásért Alapítvány 2024-ben elindította az Állatbarát Olvasó Kihívást, amelynek célja, hogy a pedagógusokat és a szülőket ösztönözze arra, hogy 12 hónap alatt 12 állatokkal vagy állatvédelemmel kapcsolatos könyvet olvassanak el közösen. Ehhez kapcsolódva az Alapítvány kezdeményezésére létrejött az Állatbarát Könyvtár Program, amelyhez könyvtárunk is csatlakozott.

Ennek keretében minden hónapban olvasóink figyelmébe ajánljuk az Állatbarát Olvasó Kihívás aktuális könyvét, emellett válogatást készítünk állatokról vagy állatvédelemről szóló könyvekből, valamint lehetőségeinkhez mérten állatbarát programokat szervezünk a könyvtárban.

Januárban Gerald Durrell: Vadak a vadonban című kötetét ajánljuk!

Vadak a vadonban

Mikor ​éppen nem állatgyűjtő expedíciókat vezetett a világ legkülönfélébb vidékeire, vagy nem a maláriától feküdt lázas betegen, netán újabb könyvét írta, Gerald Durrell állattani előadásaival kápráztatta el a rádió hallgatóságát. Olyannyira lenyűgözve őket, hogy kikövetelték tőle a sorozat írott változatát is – ez lett a Vadak a vadonban, melyben a megszokott szórakoztató módon számol be nyugat-afrikai találkozásáról a petymegekkel, dél-amerikai kalandjáról egy kajmánnal, a világ legpompásabb nászruhájával rendelkező paradicsommadarakról, a tigrisek, a vízilovak vagy az ájtatos manók udvarlási szokásairól. Ahogy büszkén emlékezik meg arról is, hogyan segített tegzeslárvák építkezésein, s miként dédelgetett egy lidérces kinézetű ostorlábút, aki a Wilhelmina névre hallgatott. De feltárja a pöfögőfutrinkák védekezési és támadási szokásait és lerántja a leplet az útonálló darázs rovarvilágbeli műtétjeiről is, amelyek gyakorlott sebészeket is eltűnődésre késztetnek. Mindezek mellett láthatjuk esetlen próbálkozásait, amint egy kengurubébit próbál felnevelni, vagy elszánt bátorságát, amikor kígyóverembe ereszkedik alá álmából felverve az afrikai éjszaka közepén. Az argentin pampák veterán gauchójával való nanduvadászata pedig egyenesen burleszkbe illő epizód. (Forrás: moly.hu)
 

A februári olvasmány Sigrid Nunez: A barát című kötete.

Sigrid Nunez: A barát

Egy nő váratlanul elveszíti életre szóló barátját és mentorát. Nem elég, hogy meg kell megbirkóznia a veszteséggel, de ráadásként hozzá kerül a férfi kutyája is, akit senki nem akar befogadni. Apolló, a termetes és idősödő dán dog szenvedése csak fokozza saját gyötrelmét, mégis elhatározza, hogy nem hagyja magára az állatot.
Miközben a kettejük között kialakuló kapcsolat egyre mélyül, a nő, aki amúgy írással foglalkozik és írásszemináriumokat tart, fokozatosan távolodik el a külvilág realitásától, és válik saját gondolatainak, emlékeinek és Apollónak a rabjává. A helyzet, amelyet a külvilág egyre veszélyesebbnek tart, mégis különös jutalommal, egyfajta kegyelmi állapottal kecsegtet.
A könyv a szeretet, a barátság és a veszteség megindító története. Vallomás, mely hol szívbe markoló őszinteségével, hol zavarba ejtő éleslátásával, hol finom humorával ejti rabul az olvasó szívét, miközben megmutatja, milyen semmi mással össze nem vethető, mágikus kötelék alakulhat ki ember és állat között. (Forrás: moly.hu)
 

Márciusban Maja Lunde: A méhek története című kötete került sorra.

Anglia, ​1852: William, a biológus és vetőmag-kereskedő hetek óta az ágyat nyomja. Úgy érzi, kutatóként kudarcot vallott, mentora elfordult tőle, és boltja is üresen áll. Ekkor azonban eszébe jut valami, ami talán mindent megváltoztat…
Ohio, USA, 2007: George, a méhész keményen küzd: azt szeretné, ha a tanya bővülne, és fia, Tom egyszer majd átvenné tőle. Tom viszont az újságírásról álmodik. Mígnem egy nap bekövetkezik, amit senki sem hisz el…
Kína, 2098: Tao, a munkásnő a fák kézi beporzásán dolgozik, mivel a méhek már régen eltűntek a földről. Taonak minden vágya, hogy fia, Vej-Ven számára jobb életet teremtsen. Amikor azonban a fiát rejtélyes baleset éri, egyszerre veszélyben forog minden…
Minden mindennel összefügg. Maja Lunde megrendítően mesél veszteségről és reményről, küzdelemről, kudarcról és győzelemről, valamint az emberek és a méhek közötti láthatatlan kapocsról, amelyen fajunk fennmaradása is múlhat. A fordulatos regény korunk néhány legégetőbb kérdését teszi fel: hogyan bánunk a Földdel és annak teremtményeivel? Milyen jövőt hagyunk gyermekeinkre? Mi az, amiért készek vagyunk harcolni?
Maja Lunde 1975-ben született Oslóban, forgatókönyvíróként, gyermek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert. A méhek története az első felnőtteknek szóló regénye, amely bel- és külföldön azonnal hihetetlen sikert aratott. Hazájában elnyerte a Könyvkereskedők Díját, eddig 32 nyelvre fordították le, Németországban pedig több, mint 350 000 eladott példánnyal 2017-ben a legkelendőbb könyv lett. (Forrás: moly.hu)
 

Az áprilisra ajánlott könyv Laura Agustí: Egy macska története című kötet.

„Állítólag ​az állatok érzékelik, ha nem vagyunk jól, ilyenkor ösztönösen a nyomunkban maradnak, hogy megvédjenek minket, és ez a macskákra hatványozottan igaz. Ahányszor csak megbetegedtem, Hékás nem mozdult mellőlem. Ha pedig szomorú voltam és kicsordult a könnyem, Hékás sietve lenyalogatta az arcomról a bánatot, mert tudta: rózsaszín, érdes nyelve elég ahhoz, hogy egy pillanatra megfeledkezzem a világról.”
Vajon mi teszi olyan különlegessé a macskákat? Miért nyűgöz le annyi embert eleganciájuk, közömbösségük és gőgös viselkedésük? És hogyan képesek segíteni nekünk, embereknek megküzdeni a szorongással, a magánnyal és a szomorúsággal?
Laura Agustí spanyol grafikus meseszép illusztrációkkal teli könyvében saját élettörténetét mondja el, amelyben gyermekkorától kezdve kitüntetett szerep jutott az állatoknak – különösen a macskáknak. Laura Barcelonába költözve vette magához Hékást, a nehéz természetű sziámi macskát, akivel tizennyolc éven át osztotta meg az életét. S miközben különleges és érzelmes kapcsolatukról mesél, Laura elénk tárja a macskákról szerzett gazdag tudását is: kiderül, miért ihlettek meg annyi művészt az ókori Egyiptomtól kezdve a modern festészetig, hasznos tanácsokkal szolgál a macskatartásról, és azt is megtudhatjuk, miként dolgozható fel szeretett állatunk elvesztése.
Kötelező olvasmány a macskák szerelmeseinek.

Május hónap könyve Balogh Boglárka-Bedő Orsolya: Az orrszarvúk hajnala című kötet.

2017 ​nyarán futótűzként terjedt az internetes portálokon a hír: MAGYAR ÖKOLÓGUST ÖLT MEG AZ ORRSZARVÚ RUANDÁBAN!
Sokan akkor találkoztak először a 43 éves Gyöngyi Krisztián, kiskunhalasi ökológus, orrszarvúkutató nevével, holott ő már akkorra Afrika elismert természetvédői közé tartozott. Krisztián fiatalkori olvasmányai nyomán indult el az álmok útján először a tengerre, majd New Yorkon, Dublinon és Kenten át a fekete kontinensre. Önmagát megállás nélkül képezve, megannyi küzdelem után vált az orrszarvúk elismert szakértőjévé, és olyan emberré, akinek rendkívüli életereje és szenvedélyes elhivatottsága örök nyomot hagyott mindenkiben, aki csak ismerte őt.
A kereskedelmi matrózból lett állatvédő kiskunhalasi fiú történetét a világutazó szerző, Balogh Boglárka meséli el Krisztián felesége, Orsolya emlékei alapján, filmszerű elevenséggel és hűséggel. De a kötet nemcsak egy fájdalmasan rövid, mégis maradéktalan, teljes életről szól, hanem kitartásról, vágyakról, szerelemről, Afrikáról és nem utolsósorban az ikonikus faj, a fekete orrszarvúk megmentéséről is.

Június a veszélyeztetett fajok hónapja. Ezúttal Jane Goodall és Douglas Abrams: A ​remény könyve - Túlélési útmutató veszélyeztetett bolygónk számára című kötete áll a középpontban.

Egy ​legendás környezetvédő. Egy életen át tartó küzdelem a természetért. Egy létfontosságú üzenet a reményről.
Jane Goodall, a világhírű természettudós több mint fél évszázada emeli fel szavát bolygónkért. A fiatal korában Gombe erdeiben a csimpánzokkal együtt élve tett úttörő felfedezéseket. Kilencvenedik életévéhez közeledve is fáradhatatlan környezetvédő, munkájával Jane egy szebb, reménytelibb világ mellett elkötelezett nemzedék felnevelésében vállal tevékeny szerepet.
A remény könyvében a természetnek szentelt életútja során szerzett tapasztalatait osztja meg velünk, és beavat minket abba is, hogy miért rendületlen a természet világába és az emberiségbe vetett hite. A könyv társszerzőjével, Douglas Abramsszel folytatott beszélgetései felelevenítik utazásai és aktivista tevékenysége megannyi epizódját, új megvilágításba helyezve korunk nagy krízisét, az éghajlatváltozást.
A világunknak sosem volt még ekkora szüksége a reményre. Korunk egyik legszeretettebb emberének a könyve megmutatja, hogy hatalmas problémáink ellenére is reményt meríthetünk az emberi természetből és magából a természetből.