Mindentudó képeskönyvek

Utazás a lelked körül - Pszichológiai ismeretek 7 éves kortól

Szerző
Barcs Krisztina

Korosztály: 7-10 éveseknek
Jelzet: 150 B 32

"Hahó, hát újra itt vagyunk! A lélekmanók visszatérnek - remélem, hiányoztunk! Legalább egy icipicit? Megbeszéltük egymás közt, hogy van még néhány titok, amiből igazán nem hagyhatunk ki benneteket, főleg azok után, hogy ilyen lelkesen olvastatok rólunk. Mert például itt van a Porondmester, na, róla végképp tudnotok kell! És persze akkor már muszáj megismernetek az Összekapcsoldát is, meg az Emlékek óceánját, és olyan csodás lenne, ha ti is kipróbálhatnátok az utazást a Belső béke felhőjén, meg a Tükröm-tükröm léghajón... Mehetünk?"

Barcs Kriszta "Így működik a lelked" című gyerekeknek írt pszichológiai ismeretterjesztő könyve óriási sikert aratott az ifjú olvasók, szüleik és a szakmai közönség körében is. Sok ezren szerették meg a lélekmanókat, a gondolatsárkányokat és a többi társukat, akiknek a segítségével a bonyolult lelki folyamatok is érthetővé váltak, a nehéz érzések pedig megszelídíthetőkké. Szerencsére a szerzőnek bőven maradt még mesélni valója, így a folytatásban lelkünk újabb titkai tárulnak fel, amelyekről élvezetes beszélgetéseket folytathat az egész család.

Barcs Kriszta játékos, szellemes szövegeit László Zsuzsi gyönyörű illusztrációi helyezik méltó keretbe.

Forrás: bookline.hu
 

Állatok munkában - Mit? Miért? Hogyan?

Szerző
Simon, Ute

Korosztály: 6-10 éveseknek
Jelzet: 636 S 61

A Ravensburger népszerű "Mit? Miért? Hogyan?" gyermekkönyvsorozatának 58. kötetét lapozgatva az óvodások és a kisiskolások megtudhatják, milyen állatok lehetnek a segítőtársaink és hogyan tudnak nekünk segíteni, mit csinálnak a kutyák a rendőrségen, ki segít a vízi baleseteknél, hogyan gyakorolnak a segítőállatok.

A már hazánkban is közkedvelt Ravensburger-játékok közé tartozó képes szakkönyvsorozat kedves illusztrációkkal, a gyerekek életkorának megfelelő információkkal ad választ a rengeteg kérdésre. Minden egyes oldal új témakört jár körül, melyek részletgazdagságában a felnőttek segíthetnek eligazodni, akár egy-egy óvodai vagy kisiskolás foglalkozás keretében. A sorozat nyomdai kivitelezése egyedülállóan magas színvonalú. Fő különlegessége, hogy minden könyv közel 50 titkos ablakot rejt, melyek fedelét felnyitva a gyerekek kielégíthetik kíváncsiságukat.

Forrás: bookline.hu
 

A madarak titkos élete

Szerző
Butterfield, Moira

Korosztály: 10-14 éveseknek
Jelzet: 592 B 97

Tarts Villámmal, a fecskével utazása során, és fedezd fel a madarak csodálatos világát!

Tudtad, hogy a madarak az égbolt láthatatlan ösvényeit követve tájékozódnak? Vagy hogy több ezer különféle módon tudnak üzenni egymásnak? Olvass távoli tájakon élő madarakról szóló meséket, és ismerkedj meg a fészeképítés titkaival és a pelyhes kis fiókákkal.

A madarakat bemutató lenyűgöző könyvből azt is megtudhatod, hogy a madarak miért olyan fontosak számunkra.

Forrás: bookline.hu
 

A kórházban - Most már tudom!

Szerző
Dolto, Catherine

Korosztály: 3-6 éveseknek
Jelzet: 616 D 76

Most már tudom! Amit értünk, attól nem félünk!

A kórházban töltött idő igazi próbatétel, de miután meggyógyulunk, sokkal erősebbnek érezzük magunkat.

Forrás: bookline.hu
 

Az erőszak rossz - Most már tudom!

Szerző
Dolto, Catherine

Korosztály: 3-6 éveseknek
Jelzet: 150 D 76

Most már tudom! Amit értünk, attól nem félünk!

Az erőszak minden ember szívében ott lakozik. Csak úgy boldogulhatunk, ha beszélünk róla, hogy könnyebben megküzdhessünk vele.

Forrás: bookline.hu

Akkor is szeretnél?

Kismackót nyugtalanítja valami. Vajon mennyire szereti őt az édesanyja? Akkor is szereti, ha Kismackó rosszalkodik? Akkor is, ha valami nagy baj lesz? Igen. Az anyai szeretet mindennél erősebb, és Kismackó megtanulja, hogy ez nem fog megváltozni soha. Megható történet az anyai szeretetről és a gyermeki kíváncsiságról Szabó T. Anna és Dragomán Pali anya és fia közös fordításában

forrás: bookline

Az elveszett madártoll

Mik a gyermekjogok? Miért fontos ezek megismerése? A gyermekjogi nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Fontos ez abból a szempontból, hogy a gyermekek felismerjék az őket ért jogsértéseket, de fontos amiatt is, hogy tiszteletben tartsák mások jogait. Ezek az ismeretek segítenek abban, hogy a gyermekek felelősségteljes felnőtté váljanak. A gyermekjogi mesekönyv a kicsik nyelvén, számukra ismerős közegben - a mesék világán keresztül ismerteti meg a gyermekeket az őket megillető legfontosabb gyermeki (emberi) jogokkal.

forrás: bookoline