A díjazottak

 

ev_olvasoja_2023

 A 2023-as Év olvasója egy szerény, csendes, mondhatni igazi könyvmoly fiatalember. Eddig minden díjazottunkról, így róla is bebizonyosodott, hogy egyáltalán nem az, illetve nem csak az. Akik olvasni szeretnek, azoknak az érdeklődési körük nagyon is sokrétű, az olvasáson kívül sok minden mással is foglalkoznak. Elkerülhetetlen a következtetés, hogy itt valami összefüggés lappang. Bizony, így is van: az olvasás, sok egyéb előnye mellett szélesíti a látókörünket, azaz nyitottabbá tesz a körülöttünk lévő világra. Ahogy Iselin C. Hermann, dán írónő írta: „Ha elolvasol egy könyvet, legfeljebb azt kockáztatod, hogy többet tudsz meg a világról.”

Ez évi díjazottunk 2011.09.30-án iratkozott be a Bogáncs gyermekkönyvtárba, ekkor alig volt több mint 2 éves, így gyakorlatilag a szemünk előtt cseperedett fel. Könyvtári tagsága ideje alatt 465 könyvet kölcsönzött ki.
Édesanyja jóvoltából a gyermekirodalom klasszikusain nevelkedett. Első „olvasmányai” Marék Veronika, Berg Judit, Bartos Erika, Fésüs Éva meséi voltak, valamint Micimackó és a Kisvakond történetei varázsolták el kisfiúként - és még valami, amire gyermekkönyvtárosaink nagyon is jól emlékeznek, mégpedig a cirkusz világa.
Később, már önálló olvasmányainak sora változatos képet mutat. Ugyanúgy érdekelte az Egy ropi naplója (melynek talán összes részét olvasta), mint a globális felmelegedés, a Föld vagy a különféle, történelemmel foglalkozó könyvek. Később érdeklődése a makettépítés és a fényképezés felé fordult, ezekkel a témákkal kapcsolatban is többek között a könyvtári könyvek segítették ismereteinek bővítését.
A díj elnyerésének nem csak az a feltétele, hogy a jelölt szeressen olvasni, hanem az is, hogy szeressen könyvtárba járni és sikeresen szerepeljen a könyvtár által meghirdetett pályázatokon, részt vegyen egyéb könyvtári programokon, rendezvényeken. Díjazottunk mind iskolai, mind könyvtári vetélkedőkön, versenyeken gyakran megméretteti tudását és remekül teljesít. Így ennek a pontnak is maradéktalanul megfelel, hiszen többek között gyermekkönyvtárunk Fekete István életéről szóló pályázatán 3. helyezett lett, Könyvfaló olvasó versenyünkön is kiválóan szerepelt, legutoljára pedig Petőfi 200 játékunkon szoros versenyben lett 2. helyezett.
Mostanában az olvasás kicsit háttérbe szorult és főleg a sport tölti ki mindennapjait, ami egy kamasz fiú életében teljesen természetes. 
Jelenleg az informatika és a programozás foglalkoztatja. Talán ezen a pályán indul majd el, de bármit is választ és bármit is hoz a jövő, bárhová is veti az élet, úgy gondoljuk, mindig találni fog egy könyvtárat, ahol kicsit otthon érezheti magát. Hiszen úgy nőtt fel, hogy ez a közeg az élete szerves része volt és megtanulta, hogy bármilyen kérdés is foglalkoztassa, a könyvtárhoz és a könyvekhez bátran fordulhat, hiszen a könyvek (és a könyvtárosok) mindig segítőkész jóbarátok. 
Csukás István szavaival szeretnénk megannyi felfedezni való, érdekes témát és sok sikert kívánni a középiskolai évekhez: „A könyv a legnagyobb varázslat, minden csoda benne van, ami eddig volt, s ami ezután lesz... mert aki olvas, az szabad lesz, megismerve mások gondolatait, szabadon választhat, kialakíthatja a saját gondolatait, összemérheti őket, veszíthet és győzhet, okulhat és javíthat, ahogy méltó az emberhez. Ugye milyen egyszerű, csak meg kell tanulni az ábécét, és olvasni kell.”
 

Torok_Kornel


"AZ ÉV OLVASÓJA 2023" címet Török Kornél, a városlődi Paul Angermann Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 8. osztályos diákja nyerte el. 

Év Olvasója 2022

Alig múlt 1 éves, amikor 2011.09.03-án édesanyja beíratta a Bogáncs gyermekkönyvtárba. Akkor még működött a könyvtár szervezésében egy Baba-mama klub, ahonnan indulva később többen is elnyerték ezt a díjat.
Első „olvasmányai” természetesen a képes könyvek, leporellók, majd ezeket követték Marék Veronika Boribon-sorozata és Bartos Erika "Bogyó és Babóca" történetei. Ezeket néhány felolvasás után már szóról szóra mondta anyukájával együtt.
Állatok iránti szeretete figyelmét az állattörténetek felé terelte, így első önálló olvasmányai főleg ezen könyvek köréből kerültek ki. Érthető módon, ahogy növekedett, érdeklődését már inkább a lányregények kötötték le.
Olvasmányai mellett állandó résztvevője minden könyvtári rendezvénynek, legyen az olvasópályázat, író-olvasó találkozó, rajzpályázat, fotópályázat, kiállítás. Kifogyhatatlan lelkesedéssel veti bele magát az Országos Könyvtári Napok vagy a Múzeumok Éjszakája programok vetélkedőibe, megoldandó feladataiba egyaránt.
Szülei mellett alsós tanító nénije, Ludvai Dóra is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Petra otthonosan érezze magát a gyermekkönyvtárban, hiszen rendszeres látogatóink voltak osztályával is 4 éven keresztül.
Jelenlegi irodalomtanára, Stumpf Mariann, aki az irodalmat mint tantárgyat is megszerettette vele, szintén elkötelezett híve a könyvtárnak. Az olvasás és a rendszeres könyvtárlátogatás szeretetének átadását kiemelt feladatának érzi és tesz is érte; olvasópályázatainkra mindig felhívja tanítványai figyelmét, amikor csak teheti kiállításainkra, könyvtári órákra hozza aktuális osztályait.
Mindezeknek köszönhető - és talán egy kis részünk nekünk is van benne -, hogy Petra egy nyíltszívű, barátságos a világra nyitott, érdeklődő gyermekké vált, aki megállja a helyét megyei és országos megmérettetéseken is.
A korábbi évek díjazottjaitól eltérően Petra nem tipikus könyvmoly, nem húszasával kölcsönözi a könyveket, ő a könyvtárban nemcsak az elolvasandó könyvek sokaságát látja, hanem, talán nem is annyira tudatosan, de felfedezett egy másik, számunkra is nagyon lényeges dolgot, mégpedig azt, hogy a könyvtár egy jó hely. Jó hely a szabadidő hasznos eltöltésére, a társas kapcsolatok építésére, barátkozásra, a kreativitásotok megélésére és továbbfejlesztésére. Vidám, közösséget kovácsoló, változatos programok színhelye is egyben.
Másokkal egyetemben mi is azt valljuk: nem az tesz valakit olvasóvá, hogy sokat olvas, hanem az, hogy minden nap olvas… és ennek egyik, mindenki számára könnyen elérhető színtere a könyvtár.

Horsa Petra


"AZ ÉV OLVASÓJA 2022" címet Horsa Petra Virág, a Fekete-Vörösmarty iskola 6.b osztályos tanulója nyerte el.

 

Év Olvasója 2021

Anna és a Bogáncs gyermekkönyvtár közös története már nagyon régre nyúlik vissza. Egészen pontosan 10 évvel ezelőtt kezdődött, 2012. október 5-én, amikor Annát édesanyja beíratta a könyvtárba.

Első kikölcsönzött könyve a Tavaszi Böngésző (ami tulajdonképpen egy képeskönyv betűk nélkül), most éppen a 326. könyvnél tart, de ennél sokkal többet olvas, hiszen a mi könyvtárunkon kívül tagja még a Megyei Könyvtárnak, rendszeres látogatója az iskolai könyvtárnak és természetesen saját könyvgyűjteménye is van. Jelenlegi kedvenc könyve a Harry Potter és minden, ami hozzá kapcsolódik.

Ha belép a könyvtárba egy szempillantás alatt a polcok között van. Mindig határozottan tudja mit keres, éppen mit szeretne olvasni, melyik sorozat melyik része következik az elolvasandók listáján. Akkor sem esik kétségbe, ha nincs benn a keresett könyv, mert mindig talál újabb és újabb felfedezni való érdekességeket a polcokon.

Avval, hogy szeret olvasni még nem tenne eleget a díj kritériumainak, hiszen többen is vannak, akik sokat olvasnak, de nem rendszeres könyvtárlátogatók. Anna nem csak kölcsönözni jár a könyvtárba, hanem minden könyvtári programon lelkesen részt vesz. Így volt ez a 2020-ban meghirdetett Fekete István olvasópályázatunkon, melyen a legjobbak között szerepelt. Ezt követte 2021-ben a Könyvfaló pályázatunk, ahol bebizonyította, hogy valóban igazi könyvfaló. A pályázat ideje alatt 51 könyvet olvasott el, evvel magasan túlszárnyalta a többi pályázó eredményét.
Emellett a könyvtár programjainak is rendszeres résztvevője, végigjátszotta velünk az Országos Könyvtári Napok feladatait, és még a Múzeumok éjszakája elnevezésű rendezvényünk feladványai sem fogtak ki rajta.

Ezeken kívül részt vett még országos levelezős olvasó versenyen, a Megyei Könyvtár nyári olvasópályázatán, szóval mindenhol, ahol olvasni kell

Ebből a rövid jellemzésből arra következtethetnénk, hogy Anna egész nap csak a könyveket bújja, de ez a legkevésbé sincs így. Szabadidejében szüleivel vív nagy társasjáték csatákat, legózik (a könyvekből megismert helyszíneket, szereplőket építi meg). Emellett néptáncol és programozást tanul. Jól teljesít az iskolában, nyitott, szereti a társaságot, szívesen és sokat beszél. Szülei szerint leggyakoribb mondatai: "Áthívhatok valakit?" és "Csak még ezt a fejezetet hadd olvassam el!"

Kőmüves Anna

"AZ ÉV OLVASÓJA 2021" címet Kőmüves Anna, a Fekete-Vörösmarty iskola 4.c osztályos tanulója nyerte el.

 

Az év olvasója fejléc

A 2018-as Év Olvasóját, Mészáros Nórát édesanyja 2 éves korában íratta be a könyvtárba. Nem ő az első, akinek olvasói pályafutása, a hajdan a gyermekkönyvtárban működő Baba-mama klubtól indul és azóta is töretlenül folytatódik.

Kezdetben, értelemszerűen, édesanyja olvasott fel neki. Elmondása szerint naponta legalább 2 órát töltöttek a könyvek lapozgatásával, nézegetésével, olvasgatásával. Akkor még a főszerep a mondókás, verses, képes könyveké volt. Később Bartos Erika Bogyó és Babóca sorozata, Marék Veronika Kippkopp történetei következtek. Amikor már önállóan olvasott természetesen nem maradhattak ki a hercegnős könyvek sem. Jelenlegi kedvenc olvasmányai Rosie Banks Titkos királyság című könyvsorozata, Holly Webb állattörténetei, A Varázslatos állatbirodalom című sorozat különböző részei.

A családi indíttatáson túl az iskolában olyan pedagógusokhoz került, akiknek szintén szívügyük a gyerekek olvasással való  megszerettetése. Tanárai, Halcsákné Egyed Szilvia és Szijjártóné Zabó Zsuzsanna, maguk is fontosnak tartják, hogy tanulóik havi rendszerességgel eljussanak a könyvek birodalmába, ahol kedvükre válogathatnak a jobbnál jobb olvasnivalók közül és részt vehetnek a könyvtár különböző programjain, vetélkedőin. Ezen alkalmakkor Nórának is lehetősége nyílt a könyvtári pályázatokon való részvételre, amit mindig szívesen, nagy lelkesedéssel és eredményesen meg is tett.

Nóra nem csak az osztállyal kölcsönöz, édesanyjával, testvérével gyakran jár nálunk, így lehet az, hogy nyilvántartásunk szerint eddig 597 könyvet kölcsönzött ki könyvtárunkból.

A könyvolvasás ugyan általában magányos tevékenység, de nem elszigetel, hanem éppen ellenkezőleg, ablakot nyit a körülöttünk lévő világra. Ahogy eddigi díjazottainkról, úgy Nóráról is elmondható, hogy sok minden mással is foglalkozik még az olvasás mellett. Zongorázik, rockyzik, aerobikra jár, szentmisén is szívesen olvas fel és nem mellesleg kitűnő tanuló.

Nóra már tudja és remélem közületek is egyre többen, hogy az olvasás remek kikapcsolódás, pihenést és szórakozást jelent egyben. De mindenek előtt az olvasás egy elbűvölő álomutazás a saját fejünkben, élvezet, izgalom, amit nagy veszteség lenne kihagyni.

Az év olvasója 2018


"AZ ÉV OLVASÓJA 2018" címet MÉSZÁROS NÓRA, az ajkai Borsos Miklós Általános Iskola 4. osztályos tanulója nyerte el.

 

Az év olvasója 2017


Bakos Márton olvasóvá válásának folyamatát gyakorlatilag végig követhettük a könyvtárban, mert egészen kicsi kora óta ismerjük, az akkor még a könyvtár égisze alatt működő Baba-mama klubtól kezdve egészen napjainkig.

Az olvasástanulás sokkal korábban kezdődik, minthogy egy gyermek belépne az első osztályba. A szűkebb szociális környezettel kezdődik, a családdal. A majdani olvasástanulás attól függ, hogy otthon a gyermeknek mesélnek-e, beszélgetnek-e vele, olvasnak-e neki. Marci mindezt a szüleitől maximálisan megkapta. 2010-től, tehát 3 éves korától beiratkozott tagja a gyermekkönyvtárnak. Eddigre már kevésnek bizonyultak az otthoni könyvek ahhoz, hogy esténként mindkét szülő mesélhessen egy–egy történetet Marcinak.

A másik meghatározó környezet az iskola, ahol a gyermek megtanul technikailag olvasni. Ebben volt segítségére két alsós tanító nénije: Ertlné Mórocza Mária és Németh Natália. Jelenlegi irodalom tanárnője, Horváthné Tilhof Gyöngyi is nagy hatással van rá, akinek szintén nagyon fontos a gyerekek olvasóvá nevelése. Az iskolába kerülve gyorsan megtanult olvasni. Az első év végére már több, mint 15 Geronimo Stilton könyvet elolvasott. A meseregényeket hamarosan felváltották a kalandos történetek közül a különféle sorozatok, mint például az Idődetektívek vagy a Mágikus állatok iskolája című könyvek különböző részei és persze nem maradhattak ki a Harry Potter kötetek sem. A mostani kedvenc a Percy Jackson-sorozat és az író, Rick Riordan további művei. A jelenlegi nagy kihívás pedig az angol nyelvű könyvek olvasása, fordítása.

Mindemellett a könyvtárban olyan olvasópályázat nem volt, amin az elmúlt években ne szerepelt volna, természetesen az elsők között. Legutóbbi pályázatunkon az is kiderült számunkra, hogy írni kevésbé szeret, mit olvasni. Ott ugyanis az volt a feladat, hogy minden elolvasott könyvről ki kellett tölteni egy rövid kérdéssort. Marci itt is több mint 10 könyvet elolvasott ugyan, de valószínűleg több is lett volna, ha nem kellett volna írni.

Ami számunkra kiemelte őt az olvasni szerető gyerekek közül, az a tavalyi Őszi Könyvtári Napok rendezvényünk volt, amire véletlenül „csöppent” be édesanyjával, de addig nem ment el, amíg meg nem oldotta a feladatokat. Mindenféle kényszer, megfelelni akarás nélkül, pusztán a maga örömére.

Mindezek fényében gondolhatnánk Marcit egy sarokban gubbasztó könyvmolynak is, de ez nincs így. Épp ellenkezőleg! Az a tapasztalatunk, hogy aki szeret olvasni, sokat olvas, az egyre nyitottabb lesz a körülötte lévő világra, sok minden érdekli, ahogy Marcit is: a zene, a sport, a néptánc, az éneklés, a főzés. Valószínűleg az sem véletlen, hogy mindenhol meg is állja a helyét, szép eredményei születnek.

További sok sikert kívánunk a tanulmányaidhoz és az élet minden területén!

Az év olvasója 2017


"AZ ÉV OLVASÓJA 2017" címet BAKOS MÁRTON, a Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola 5. osztályos tanulója nyerte el.

Az év olvasója fejléc 2016


2017-ben kivételesen két diák is elnyerte "Az év olvasója"-díjat.

Nyári Vanessza 2012-ben iratkozott be a könyvtárba, első kölcsönzése az Olvasni jó! sorozat 7 kötete, az első címe: Nagyi gyógyít. Akkori osztályfőnökének, Csikiné Bertalan Juditnak szívügye tanítványai olvasóvá nevelése, ő maga is rengeteget olvas. A jó példa, a rendszeres könyvtárlátogatások és a személyes érdeklődés igazi könyvmollyá alakította Vanesszát. Rendkívül tehetséges, sokoldalú és nyitott gyerek, szabadidejében verseket ír, de regényírással is próbálkozik. Állandó szereplője az iskolai versenyeknek, lehet az prózamondás vagy nyelvi verseny, de a gyermekkönyvtár olvasópályázatainak is lelkes résztvevője. Szorgalma, kitartása, szerénysége kiemeli őt társai közül, azt kívánjuk, maradjon mindig ilyen!

Másik díjazottunk Császár Csongor. A család számára már nagyon korán kiderült, hogy gyermekeik rendkívül tehetségesek, kíváncsiságuk kielégítésének, tudásuk gyarapításának pedig legfontosabb eszköze a könyv és a könyvtár. Csongor 2005, azaz 1 éves kora óta tagja a könyvtárnak. Amíg nem tanult meg önállóan olvasni, addig szülei tartottak számára véget nem érő felolvasásokat: meséket, verseket, ismeretterjesztő könyveket, hiszen Csongor érdeklődési köre akkor is, most is igen tág határok között mozog. A könyvtár olvasópályázatainak állandó résztvevője, legtöbbször az első helyezettek között olvashatjuk a nevét. Szüleivel és nővérével sok családi könyvtári napon is részt vettek. A jövőről is határozott elképzelése van: szeretne valami újat alkotni, a tudása, kreativitása megvan hozzá. Vajon, mi lesz az? Izgatottan várjuk!

Az év olvasója 2016.

 

"AZ ÉV OLVASÓJA 2016" címet NYÁRI VANESSZA, a Borsos Miklós Általános Iskola 6.osztályos tanulója, valamint CSÁSZÁR CSONGOR, a Fekete-Vörösmarty iskola 6. osztályos tanulója nyerte el.

 

Az év olvasója fejléc 2015


Idei díjazottunkat 2 éves korában hozta be anyukája a gyermekkönyvtárba, és azonnal rendszeres látogatója is lett a Baba-mama klubnak. A klubban sokat játszott kortársaival, míg anyukája hallgatta a védőnők, gyerekorvosok, és a sok meghívott előadó okos és fontos tanácsait. Anyukájával folyamatosan jártak könyvtárba, sok könyvet vittek el, és mindig maradt idejük arra, hogy társasjátékozzanak és hosszan elidőzzenek nálunk. Kedves olvasmányai közé tartozott az Anna, Peti és Gergő-sorozat, valamint a Bogyó és Babóca könyvek. Ahogy születtek kistestvérei, ezeket a köteteket újra elvitte, most már nekik olvassa fel őket. Később a Márti-történetek lettek a kedvencek. Legújabb olvasmányai Bosnyák Viktória: Tündérboszorkány és folytatása, a Klott, Gatya, ne fárassz!, az egyik legeredetibb és legszórakoztatóbb trilógia részei.
Anyukától a stafétabotot a tanító nénik, Dr. Jágerné Mádl Ildikó és Nagyné Péntek Anikó vették át, akiknek szívügye, hogy tanítványaikkal megszerettessék az olvasást, ezért osztályukkal rendszeresen ellátogatnak a könyvtárba.
Díjazottunk a Mesebirodalom, a Panov apó karácsonya, a Bölcs Bagoly és a Vuk című pályázatokon való részvétellel is bizonyította, hogy önállóan és csapatban is szívesen és nagy lelkesedéssel tevékenykedik, és örül a közös sikernek is.
Nagyon fontos a családi példamutatás, hiszen erősen hat a gyerekekre. Köszönet jár a szülőknek, nagyszülőknek, akik sokat tettek azért, hogy gyermekük, unokájuk életében meghatározó szerepe legyen az olvasásnak és a könyvtárnak.

Az év olvasója 2015.

"AZ ÉV OLVASÓJA 2015" címet RÓTH OLIMPIA, a Borsos Miklós Általános Iskola 4.osztályos tanulója nyerte el.


Szeretettel gratulálunk és örömmel adjuk át Utassy Istvánné felajánlását, a díjjal járó pénzjutalmat, könyvet és emléklapot, valamint egy fotót, amely még a Baba-mama klubban készült.

 

Az év olvasója fejléc 2014


A Patakparti óvoda kiscsoportosa volt, amikor szülei 2007-ben beíratták az ajkai Bogáncs gyermekkönyvtárba. Az olvasás a család életében akkor is, most  is kiemelkedő fontosságú, de őt sem kellett nagyon biztatni, talán a családi példamutatás okán is, ő is a könyvek igazi nagy barátja lett.
Nagyon szerencsés, hogy ilyen a világra nyitott, érdeklődő,  a  hagyományos értékeket szem előtt tartó családba született. Nemcsak az olvasás örömét, fontosságát kapta örökül. Szüleivel, testvérével, gyakran jár színházba, és más kulturális programokra, de szívesen részt vesznek minden olyan szabadidős rendezvényen, amely tartalmas  szórakozást nyújt az egész családnak.
A család az  őszi országos  könyvtári napoknak is állandó, lelkes és aktív résztvevője,  a sok kisebb-nagyobb ajándék mellett rendszerint a fődíjat, a tortát is ők nyerik meg.
Díjazottunk a gyermekkönyvtár minden olyan vetélkedőjén, olvasó pályázatán részt vett, amely neki szólt. Sok oklevél, emléklap, könyv, ajándék őrzi a kiváló eredményeket.

Az év olvasója 2014.

"AZ ÉV OLVASÓJA 2014" címet HORVÁTH RÉKA, a Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola 6.osztályos tanulója nyerte el.


Szeretettel gratulálunk, kívánunk még sok érdekes, izgalmas könyvélményt! Maradjon  meg az olvasókedved, amellyel mindig újonnan fedezheted fel magadnak a világot és önmagadat!

 

Az év olvasója fejléc 2013


Derűs, kedves mosolyú, barátságos, csillagszemű  lány legújabb jelöltünk. 1. osztályos  korában iratkozott be a gyermekkönyvtárba. Kezdetben családjával, majd önállóan jött és választott magának olvasnivalót. Nem  egyet, kettőt, hanem mindig sokat.

A könyvtárosokkal szívesen beszélget és kér tanácsot könyvekről, ma már inkább  egyedül vagy barátokkal,  határozott  igényekkel fordul hozzánk, hogy a kiválasztott művet gyorsan megkapja, hiszen sok a tanulnivaló, jelentős szerepe van életében a sportnak is. Családja számára is fontos az olvasás, hiszen a családi könyvtári napokon együtt versenyeztek, játszottak, de jelöltünk részt vett olvasói pályázatainkon is, szép sikerrel.

2010 októbere óta több mint 350 könyvet kölcsönzött a gyermekkönyvtárból.

Az év olvasója 2013.

 

"AZ ÉV OLVASÓJA 2013" címet KOVÁCS JÁZMIN, a Fekete István-Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Gimnázium 7. g osztályos tanulója nyerte el.


Sok elfoglaltságod mellett, kívánjuk, az olvasásnak mindig fontos, kitüntetett szerepe legyen életedben, a könyvek birodalmának hangulata, csodája maradjon meg felnőtt korodban is!

 

Az év olvasója fejléc 2012


A gyermekkönyvtárba édesanyja hozta el 2007-ben, mert az otthoni könyvtár szűknek bizonyult a kislány számára. Lelkesen mesélt könyvélményeiről, és boldogan fedezte fel az újabb és újabb olvasmányokat könyvtárunkban. A Harry Potter kötetek után az Anne Shirley-ről szóló regényfolyam, majd a klasszikusok - mint a Büszkeség és balítélet - következett.
Környezetében tudják róla, hogy megszállott könyvolvasó, csak a tanulás az, ami arra kényszeríti, hogy szünetet tartson, és kilépjen ebből a varázslatos világból, hiszen a jó könyv olvasása semmihez nem fogható.
Állandó résztvevője a gyermekkönyvtár olvasópályázatainak - és leggyakrabban nyertese is. Legutóbb az Olvass egy jót! című versenyen lett kategóriájában első helyezett.
Szeretettel adjuk át "Az év olvasója 2012" díjat SMOLENSZKI SÁRÁNAK, aki bár már 8. osztályos, a gyermekkönyvtárból is lassan "elballag", de tudnia kell, hogy a könyvtárak és a könyvtárosok mindig a barátai lesznek.

Az év olvasója 2012

 

"AZ ÉV OLVASÓJA 2012" címet SMOLENSZKI SÁRA, a Bródy Imre Gimnázium 8. g osztályos tanulója nyerte el.


„Az olvasás örömet ad. Az olvasás tudást ad. Az olvasás erőt ad az élethez.” Sára, szívből gratulálunk a díj elnyeréséhez!

Az év olvasója fejléc 2011


2006. január 23-án, a Patakparti óvoda óvódásaként íratták be szülei a gyermekkönyvtárba. A szűkebb és tágabban vett családjában életszükséglet az olvasás.
Nagyapja évekig a tósoki fiókkönyvtár nagyra becsült és szeretett könyvtárosa volt. Édesanyja is könyvtáros, magyartanár, aki városunkban a legolvasottabb, legtájékozottabb az ifjúsági és gyermekirodalom terén, nagy szerepe van abban, hogy iskolájában annyi az olvasni szerető, könyvbarát gyerek. Édesapja szintén az olvasás iránt elkötelezett magyartanár, húga pedig a maga csendesebb módján, ugyancsak sokat és örömmel olvas.
Szinte nincs olyan pályázata, versenye a gyermekkönyvtárnak, amelyről idei választottunk hiányozna, nevét mindig a legjobb eredményt elérők között olvashatjuk. Az utóbbi évek közül néhány cím: Hol volt, hol nem volt – kalandok a népmesék birodalmában, Olvasólámpa, Irodalmi barangolás Fekete Istvánnal, A Magyar Népmese Napja, Könyvek és képek – Unna és Ajka könyvillusztrációs pályázat, valamint az Őszi könyvtári napok, amelyen az egész család részt vett.
Ha belép a könyvtárba, legszívesebben birtokba venne minden egyes példányt. Kíváncsi, érdeklődő, olvasmányai között sokféle téma megjelenik Geronimo Stiltontól, a legújabb kedvencig, a Ruminiig. A napot olvasással kezdi, de jut rá ideje délután és este is, hét közben és hétvégén, tanulás előtt, közben és után, és ennek ellenére, vagy talán pont ezért, iskolai jegyei is kiválóak.
A családi környezet mellett szót kell ejtenünk az iskoláról, amely fontos együttműködő partnere  a gyermekkönyvtárnak, elmondhatjuk róla, hogy könyvtárbarát iskola. Az év olvasója díj első alkalommal is ebbe az iskolába került.

Az év olvasója 2011

 

"AZ ÉV OLVASÓJA 2011" címet HORVÁTH GERGŐ, a Borsos-Mikes iskola 5. d osztályos tanulója nyerte el.


Szívből gratulálunk az egész családnak, ahol mindenki tudja: Olvasni jó!

Az év olvasója fejléc 2010


Díjazottunk 2005. november 9-én iratkozott be a gyermekkönyvtárba családjával. A könyv szeretete ebben a családban tradíció. Az édesanya  tudatosan úgy alakította ki népes családja életét, hogy azok szabadidejüket lehetőleg könyv mellett töltsék. A legifjabbat  2 hetes korában íratta be a gyermekkönyvtárba. A  négy testvérnek, akik mindannyian lányok, valóban legkedvesebb időtöltése az olvasás.
A szülői környezet díjazottunkat is az olvasás felé terelte, és tudjuk, hogy a családi minta az egyik legfontosabb motiváló tényező.
Iskolába kerülve  is  olyan tanítónő osztályába került, akinek szívügye volt diákjainak olvasóvá nevelése. Rendszeresen elhozta diákjait nemcsak könyvet kölcsönözni, de fontosnak tartotta, hogy folyamatosan részt vegyenek a gyermekkönyvtár különféle pályázatain, vetélkedőin, mesefoglalkozásain.
Díjazottunk a lehető legjobb környezetbe került, de neki nem volt elég a havonkénti könyvtárlátogatás, testvéreivel, édesanyjával kéthetente elvisznek egy csomagtartónyi könyvet. És el is olvassák!
Közben új tanító nénik vették át az osztályt, akik hasonlóan fontosnak tartják, hogy az olvasnivaló megszokott, természetes beszerzési forrása a könyvtár legyen. A közös könyvtárlátogatások, a könyvélmények megbeszélése, átadása a többieknek, a rengeteg ismeret, amelyhez ilyen formán jutnak, meghatározó lesz későbbi éveikben is. Az osztálytársak között is rengeteg a könyvbarát, aki örömmel olvas, keresi magának az újabb és újabb falnivalót.
Ha még valaki nem tudná, kiről van szó, Kollár Eszter a kiválasztott. Sajnos nem tudjuk pontosan megmondani, hogy a közel 6 év alatt hány könyvet olvasott, de feltételezzük, hogy több százat. Az elmúlt évben két pályázatunkon is részt vett, az egyik az Olvasólámpa volt,  amelyen  ajánlott könyvek közül lehetett választani és a hozzá kapcsolódó kérdéssorra válaszolni, a másik a Hol volt, hol nem volt… a népmesék birodalmába repítette el a vállalkozó kedvű gyerekeket.
Befejezésül  a  Kiből lesz az olvasó? című könyvből idézek néhány sort, útravalóul mindannyiunknak:  „A könyv ugyanis olyan könnyű drog, ami nem jár maradandó károsodással, noha nem is veszélytelen, ez is világos – viszonylag gyorsan és eléggé észrevétlenül kialakul a függőség. Aki megszokta, hogy egy könyv mindig kéznél legyen, mert mindig adódhat helyzet, amikor kell egy kis repülés, szédülés, felejtés, álom, tréfa,  szenvedély,  - az ezt nem fogja elfelejteni.”
Egy igazi könyvmoly idei díjazottunk, Kollár Eszter. Köszönet az édesanyának , a tanító néniknek, akik nem lebeszélték, hanem segítették, pártolták Eszter szenvedélyét. Köszönet a Boros Miklós iskola vezetésének, a sok évtizedes jó kapcsolat a gyermekkönyvtárral is bizonyítja az iskola szándékát: ez pedig a rendszeres olvasás örömének és fontosságának felfedeztetése és tudatosítása. Kosztolányi Dezsőt kell itt idéznünk: „Az iskolai irodalmi oktatás egyetlen feladata az, hogy olvasókat neveljen.” Egy szó, mint száz: olvasni jó!

Az év olvasója 2010

 

"AZ ÉV OLVASÓJA 2010" címet KOLLÁR ESZTER, a Borsos-Mikes iskola tanulója nyerte el.
(A fotót Györkös József készítette.)


Eszter! Szívből gratulálunk a díj elnyeréséhez! Kívánunk Neked még sok szép könyvélményt!

Az év olvasója fejléc 2009


2001. január 5-én, 3 éves korában iratkozott be a gyermekkönyvtárba. Szüleinek is köszönhetően, innentől kezdve folyamatosan a betűk bűvöletében él. Mióta önállóan olvas, a gyermekkönyvtár versenyeinek állandó és eredményes résztvevője. Emlékeink szerint az első vetélkedő, amelyen indult, a Benedek Elek életéről szóló mesepályázatunk volt, ahol azonnal 1. helyezést ért el.
Többek között részt vett a Nyomkereső, az Olvasni jó, a Bezzeg az én időmben, a Mátyás király és kora, legutóbb pedig az Irodalmi barangolás Fekete Istvánnal című rendezvényünkön.
Legemlékezetesebb a Könyvkirály című olvasási verseny volt, amelyen 45 könyvet olvasott el, és ő lett a Könyvkirálynő, a verseny győztese.
Szülei mellett a Mikes iskola ösztönző és támogató légköre, tanárainak segítsége, valamint a hasonló érdeklődésű, lelkes osztálytársak is hozzájárultak iskolai és iskolán kívüli sikereihez.

Az év olvasója 2009

 

"AZ ÉV OLVASÓJA 2009" címet KOCSOR SÁRA, a Borsos-Mikes iskola 6. osztályos tanulója nyerte el.


Kedves Sára! Szívből gratulálunk, tanulmányaidhoz további sok sikert, és minél több, szép könyvélményt kívánunk.