Ötven szó az esőre

Szerző
Lemmie, Asha

Jelzet: L 47

Asha Lemmie regénye mellett nem lehet elmenni szó nélkül: a könyv minden bizonnyal heves érzelmeket fog kiváltani olvasóiból, melyek között az értetlenség, a harag és az együttérzés központi helyen lesz. Lemmie az ’50-es és ’60-as évek Japánjába repíti vissza olvasóit, az egzotikus helyszín így nem csak kulturális és földrajzi távolsága, hanem a múltba helyezett történet miatt is izgalmas és érdekes lehet.

A főszereplő egy házasságon kívül született kislány, Nori, aki egy japán anyától, és egy afroamerikai katonatiszt apától származik. Mivel a családra hatalmas szégyent hozott Nori anyja, a kislányt nem lehet klasszikus japán módon felnevelni, a nagyanya házába kerül, ahol évekig bezárva tartják. A könyv a következőkben a merev japán társadalom előítéletektől terhelt világát mutatja be mikroszinten: Nori mindent elszenved és átél, amit csak ki lehet bírni. Megverik, megalázzák, erőszakot tesznek rajta, s közben próbálják sötétebb bőrét is kifehéríteni különböző vegyszerekkel. Amikor már úgy tűnik, hogy Nori végleg beletörődött sorsába, megjelenik féltestvére, Akira, a törvényesen elismert fiú utód, aki kiemeli a lányt az elnyomásból, lehetővé teszi, hogy Nori számára is végre kinyíljon a világ. A történet legnagyobb tragikuma, hogy ez a világ sem lesz sokkal befogadóbb és kedvesebb a lánnyal, mint nagyanyja börtönszerű háztartása. Ám Nori végre maga alakíthatja életét, maga alakíthatja ki személyiségét.

Szívszorító történet a veszteségről, az előítéletről, a fájdalomról, és a kötelékekről, amelyek egy családot tartanak össze.

Forrás: www.kello.hu