Ősz Velencében

Szerző
Andrea Di Robilant

Jelzet: D 68

A Nobel-díjas amerikai író, Ernest Hemingway élete több szállal is kötődik Olaszországhoz. 1918 tavaszán, nem sokkal az érettségi után, önként jelentkezett a hadseregbe, ám mivel rövidlátó volt, így a Vöröskereszt önkéntese lett az olasz fronton. Később gépkocsivezetőként is szolgált, ám néhány nappal a frontra érkezését követően megsebesült Velence közelében, Fossaltánál. Ezután egy rövid ideig egy milánói kórházban dolgozott, s itt szeretett bele Agnes von Kurovsky ápolónőbe is, mely viszony első nagy sikere, a Búcsú a fegyverektől című regényben is visszaköszön.

Az író első feleségével, Elizabeth Hadley Richardsonnal Párizsba költözött, és a húszas években fiatal újságíróként többször is visszatért az olasz Riviérára. Ezt követően jó ideig nem járt Olaszországban, igaz kis túlzással beutazta a világot, mely természetesen irodalmi működésére is jelentős hatást gyakorolt. Haditudósítóként részt vett a második világháborúban (többek között a normandiai partraszállásban is), majd ismét visszatért Kubába.

Aztán 1948 őszén, negyedik feleségével, Mary Welsh-sel indult Dél-Franciaországba. Házasságuk válságban volt, ezt akarták rendbe tenni, és nem mellesleg Hemingway ihletforrást is keresett (tíz éve nem jelent meg már új regénye). Mivel hajójuk meghibásodott, így Genovában kötöttek ki. Amikor olasz földre tette a lábát, az írót megrohanták az emlékek, és hirtelen ötlettől vezérelve Provence helyett Észak-Olaszországot járták be. Maryvel együtt felfedezték a lombard tóvidéket, bejárták a Dolomitokat, és elzarándokoltak abba a Piave-folyó déli partján fekvő kisvárosba is, ahol a szerző harminc évvel korábban megsebesült. Ellátogattak Velencébe is, és az utazás ekkor váratlan fordulatot vett: az író itt találkozott a tizennyolc esztendős Adriana Ivancich-csal, akibe első látásra beleszeretett.

A csábítóan szép lány a szó legklasszikusabb értelmében Hemingway múzsájává vált. Többször is találkoztak egymással, de valószínűsíthetően kapcsolatuk megmaradt plátói szinten. Viszont Adriana hatására az író ismét szárnyalni kezdett: az első találkozásuk idején született A folyón át a fák közé című regénye, majd következett Az öreg halász és a tenger, de Hemingway a lány bűvkörében írta a Vándorünnep nagy részét, valamint sokat haladt a Szigetek az áramlatban és az Édenkert kézirataival is. Kapcsolatuk azonban sok pletykát szült, s kifejezetten ártott nemcsak Adriana hírnevének, de lelki egészségének is, ám ennek ellenére találkoztak, rendszeresen leveleztek, míg végül 1958-ban végleg össze nem vesztek egymással.

Andrea Di Robilant csak akkor találkozott Hemingway és Adriana szerelmének történetével, amikor egy időre Velencébe költözött. Annak ellenére nem hallott a történetükről, hogy az író egykori múzsáját ismerte korábbról. Gyerekkorában találkozott többször partikon az akkoriban második férjével, Rudolf Graf von Rex-szel Toszkánában élő Adrianával, később pedig New Yorkban szerzett információt az egész életét megfertőző depresszióról, valamint látogatta meg ottani sírját (Adriana önkezével vetett életének, 1983-ban). Aztán amikor Velencében élt és kutatott, hallott először a kapcsolatról, mely még akkor is élénken élt a velencei közbeszédben.

Aztán amikor a bostoni J.F.K. Könyvtárban kutatott, rábukkant Hemingway és Adriana leveleire. Ezen levelek, valamint további interjúk, visszaemlékezések alapján írta meg a kapcsolat történetét, a Hemingway házaspár 1948. őszi Velencébe érkezésétől a meghatározó jelentőségű kubai tartózkodáson át szakításukig, ill. Adriana haláláig. Az utolsó szerelem története mintha azt bizonyítaná, hogy az élet néha jobb történetet ír a képzeletnél…

(Forrás: kello.hu)