Jelzet: 943 C 23
Annak ellenére, hogy a háborús borzalmak, a népirtás, valamint a történelmi munkák, irodalmi művek és filmek miatt a nácik és a németek közé hajlamosak vagyunk egyenlőségjelet tenni, Catrine Clay könyvéből kiderül, hogy az ország csendes többsége, közel húszmillió ember sosem szavazott a nemzetiszocialistákra, s bár kényszerből kisebb-nagyobb kompromisszumokra voltak kényszerítve, sokan választották az ellenállás passzív és aktív módját egyaránt. A BBC számos díjjal értékelt dokumentumfilmese bemutatja, hogy a közvélekedéssel ellentétben igenis voltak akkor is „jó németek”, olyan tanárok, munkások, alkalmazottak, egykori katonák vagy porosz arisztokraták, akik sosem fogadták el a nácik hatalmát, s bár a diktatúra idején az egyén mozgástere vészesen beszűkült, többen mindent megtettek, hogy a gyilkos rendszer minél kevesebb ideig maradjon fenn.A szerző könyvében hat életúton keresztül mutatja be az ellenállás lehetőségeit; a bemutatott ellenállók között találunk fiatal egyetemistát, szintén fiatal porosz arisztokratát, háborús veteránt, szociáldemokrata politikus lányát, kommunista munkást és egyházi személyt is.
A könyv kronologikus rendben beszéli el az eseményeket, melyeknek fonalát 1932 végén, a novemberi választásoknál vesszük fel, majd 1946-ban, a háború után tesszük le. A szereplők közül nem mindenki élte meg a rendszer bukását, de életük és bátor tetteik ékesen példázzák, hogy nem volt minden német náci. Mégis e sok millió férfi és nő kénytelen volt megbélyegzett emberként, a világ által lenézett németként tovább élni, miközben magukban is viaskodtak a bűntudattal: tehettek-e volna többet a nácik ellen. A könyv bemutatja a weimari Németország szociális kiszolgáltatottságát, a világháborús jóvátétel és a világválság okozta sokk miatt megosztott ország szélsőségek felé sodródását, mely végül a nácik erőszakos és a konzervatívoktól kicsikart hatalomátvételében kulminálódott.
A tanulságos és informatív ismeretterjesztő történelmi könyv a korszak iránt érdeklődő olvasóknak biztosan tud újat mondani.
Forrás: www.kello.hu