A halaknak nincs lábuk

Szerző
Jón Kalman Stefánsson

Jelzet: J 70

A verseken kívül novellákat, regényeket író izlandi Jón Kalman Stefánsson költői, modern családi sagája az egész huszadik századon átível. A regény ugyan egyetlen nap krónikája, de ebben a hosszú, fárasztó keddi napban több mint száz év emléke feszül.

Az egyik hétközi nap váratlanul szánalmasan és méltatlanul indul - odakint teljes a szélcsend, a szomszéd a kutyáját sétáltatja, a rádióban egy régi számot játszanak, a reggelinél Ari megkérdezi a feleségét, Ţórát: muszáj ennyire csámcsognod? A hangja nyugodt, de aztán lesöpri a reggelijét az asztalról, kimegy a levegőre, ott áll a sorház előtt és valamiféle zúgás veszi körül - menekül attól, akinek az ölelésében gyakran keresett menedéket. Hogy lehetséges ez? Hogyan lehetséges, hogy a szürke hétköznapok rémisztően Ţóra szép arcát öltötték magukra, akivel jó húsz éve élnek már együtt. Miért van az, hogy ez a házaspár, akik értelmes és felvilágosult emberek, három gyermekük van, nincsenek súlyos, szembeszökő problémáik, anyagi helyzetük rendezett - már amennyire egy Izlandhoz hasonló, instabil országban lehetséges -, életükben nincs depresszió, alkoholizmus, félrelépések; boldognak tűnnek, de akkor miért költöznek hirtelen külön, miért robban szét az életük?

A meg nem nevezett elbeszélő, Ari barátja és iskolai osztálytársa visszaemlékezésében a költő-könyvkiadó Ari két év dániai távollét után egy hirtelen jött családi ügy miatt visszatér abba a jobb napokat látott, délnyugat-izlandi kisvárosba, Keflavíkba, ahol felnőtt. Megelevenedik gyermekkoruk, a hetvenes évek, amikor a sör be volt tiltva, a legfőbb munkaadó az amerikai hadsereg volt, a lemezjátszó hangszóróiból pedig a Pink Floyd dübörgött.

A szerzőnek ezt a filozofikus, vitriolos humorú mélabúval átszőtt, önéletrajzi elemeket sem nélkülöző művét a nemzetközi kritika előszeretettel hasonlítja Krasznahorkai László szövegeihez. Sorsokat mesél, apró egyedi eseteknél időz, s közben mégis az általánosban, az örökben merül alá. Jón Kalman Stefánsson műve szembenézés a tapasztalással, emberségünkkel, esendőségünkkel és kiszolgáltatottságunkkal. A regény nehezen megragadható fontosságát az a felismerés adja, hogy a dolgoknak súlya van. A figyelmes olvasó, ha el is merül a szövegben, azt veheti észre, hogy az élet rezdüléseinek, a szerelemnek, az elmúlásnak, az asztalról lesöpört tál koppanásának önmagán túlmutató jelentősége van: része valami nagy egésznek, amit nem is lehet szavakkal megfogalmazni, vagy ha mégis, akkor abból ilyen mélyizzású regény születik, ráadásul olyan csattanóval, amire senki sem számít.

(Forrás: kello.hu)