Felkelés Auschwitzban : a zsidó "Sonderkommando" 1944. október 7-ei felkelése

Szerző
Gideon Greif és Itamar Levin

Jelzet: 323 G 45

Gideon Greif izraeli történész Itamar Levinnel közösen írt könyvében az auschwitz-birkenaui lágerben működő Sonderkommando 1944. október 7-én kitört felkelésének történetével foglalkozik. A szerzők elsőként általánosságban mutatják be az auschwitz-birkenaui láger Sonderkommandóját, az ott végzett lélekölő munkát, s azt, hogy a zsidó foglyoknak milyen kapcsolata volt az általános földalatti mozgalommal. Ezt követően a résztvevők és szemtanúk vallomásai és különböző, köztük német feljegyzések alapján ismertetik, hogyan léptek kapcsolatba egymással a két külön táborban (Auschwitz I. és II.) őrzött foglyok, hogyan vitatták meg és halasztották el többször a felkelést, főleg az Auschwitz I. foglyai hatására, és hogy milyen szerepet játszottak az Union gyárban dolgozó fiatal nők. Megtudjuk, hogyan készítették elő a felkelést, kik vettek részt benne, hogy annak leverése után hogyan végeztek velük a németek, és milyen következményekkel járt az akció.

A kötetet fekete-fehér képmelléklet, forrás- és irodalomjegyzék, valamint jegyzetek zárják. Mi, akik elolvassuk Gideon Greif könyvét, vagy megnézzük a Saul fia című filmet, elképzelni sem tudjuk, hogy az agyonhajszolt, lelkileg – fizikailag megtört, reménytelen helyzetben levő rabok honnan vették a bátorságot, hogy fellázadjanak és harcoljanak.

(Forrás: kello.hu)