Jelzet: 591 W 84
Az egyre népszerűbb író, aki erdészként dolgozik, állítását nem tudja egyelőre tudományos tényekkel igazolni, nézőpontja vállaltan erősen szubjektív, mégis, ha olvassuk sorait, és összevetjük saját tapasztalatainkkal, minden tekintetben igazat kell adnunk a szerzőnek. Wohlleben ugyanis azt állítja, hogy az állatoknak is összetett érzelmi élete van, nem csupán a gének által kódolt parancsokat követik. Ehhez saját tapasztalatait mutatja be olvasóinak, melyeket az erdőket járva szerzett évtizedek alatt.
A könyvben olvashatunk gondoskodó mókusmamákról, akik egyenként cipelik kölykeiket a biztonságosnak hitt új odúba, vagy félénk őzekről és vaddisznókról, melyek azért nem mutatkoznak nap közben, mert emlékeznek az emberre, a vadászra, aki nappal ölte meg társaikat. A félelem mellett a fájdalom, az öröm, a bánat, de még az olyan összetett jelenségek, mint a gyász szintén kimutathatók az állatok esetében is, nem beszélve az öncélú szórakozásról. Emellett az egyes generációk nevelik a kicsiket, figyelnek a másikra, sőt még külön névvel is illetik egymást (ezt a mókusoknál figyelték meg).
Mindezt érdemes lenne figyelembe vennünk, amikor önkényesen elkerítjük az élettereket, kiszorítjuk az állatokat, és nem látunk mást bennük, mint húst vagy egy egyszerű adatot. A könyvet szinte gyermekkortól kezdve érdemes olvasni, hiszen egy lenyűgöző, egyben igazi szemléletformáló olvasmány.
Forrás: kello.hu