Antoine és Désiré : fényképregény az 1970-es évekből

Szerző
Bereményi Géza és Vető János

Jelzet: B 54

Az Antoine és Désiré Cseh Tamás második, 1978-ban megjelent nagylemezének a címe, szerzőtársa, a dalszövegek írója Bereményi Géza volt. A dalok a két főszereplő, Desiré azaz Balogh Dezső, (őt részben Bereményi, Dixi nevű barátjáról is mintázták a szerzők) és Antoine, azaz Tóth Antal életét dallammal, érzésekkel átszőtt, sajátos szöveggé formálva közvetítették a hallgatóságuknak.

Már a korabeli lemezborítót is Vető János költő, fotós, képzőművész, a Trabant zenekar alapítója, a magyar underground legendás alakja tervezte. A fotós szinte állandóan jelen volt a kor tiltott és tűrt zenekarainak "holdudvarában". A nyakában logó fényképezőgép folyamatosan kattogott, így születtek meg a legendás szerzőpáros, Cseh Tamás és Bereményi Géza "hétköznapjait" megörökítő fényképek. Most, több mint negyven év múltával, ebből a fotósorozatból valamint Antoine és Désiré "mondaköréből" állt össze ez, a maga nemében páratlan fotóregény, amely Bereményi és Cseh Tamás életének pillanatait, valamint a kor hangulatát villantja fel a fekete-fehér fényképek nyomán.

A szerzőpáros az 1970-es években közös albérletben élt, itt született meg az Antoine és Désiré "szövegkönyve", itt formálódott dallammá a korra olyannyira jellemző élettörténetük is, amely leképezi szerzőik sajátos életformáját is, azt a "bohóclétet", amellyel kifejezték másságukat, a társadalmi közeggel való szembenállásukat, és mindazt, ami a hetvenes évek értelmiségi fiataljainak lényegi életérzése volt.

A kötet, melyben a fotókra felfűzött dalok szövege is olvasható, különös időutazásra invitál, mindazoknak ajánlható, akik a hetvenes években voltak fiatalok, ismerik, értik és szeretik a szerzőpáros dalait.

(Forrás: kello.hu)