Luther : Az igazság és az élet

Szerző
Cs. Szabó László

Jelzet: SZ 21

Cs. Szabó Sándor kétkötetes életrajzi regényének második része a híres 95 tétel megírását követő eseményeket öleli fel a reformátor életéből, bemutatva barátja és munkatársa, Philippus Melanchthon, valamint felesége, Katharina von Bora alakját is. A szerző finom lélekábrázolásának köszönhetően láthatjuk, hogy míg Luther korának legnagyobb hatalmaival szegült szembe, a legnehezebb küzdelmeket mégis saját lelkiismeretével vívta. A közismert esemény – Melanchthon megemlékezése szerint – 1517. október 31-én következett be, amikor is az ágostonos szerzetes, Martin Luther a wittenbergi vártemplom (Schlosskirche) kapujára szögezte ki nevezetes tiltakozó tételeit, mellyel a búcsúcédulák ellen lépett fel, és megkérdőjelezte, hogy a püspököknek és a pápának mire lehet és mire nem lehet hatásköre. Egyben biblikus alapot teremtett a levegőben lógó reformációnak, és bár az egyháztól való elszakadás gondolata távol állt Luthertől, az általa kezdeményezett teológiai viták végül mégis elvezettek a nyugati kereszténység ma is fennálló felekezeti megosztottságához. A kiszegezett levél ugyanis nem várt visszhangra lelt. Szavai nyomán olyan indulatok szabadultak el a Rómát védők és a visszaéléseket kritizálók között, hogy a békés megoldás lehetősége egyre reménytelenebbnek tűnt. Martint azonban a kiátkozástól való félelem sem rettenti vissza attól, hogy lelkiismeretét követve újra és újra megtagadja tanainak visszavonását. X. Leó pápa így nyilatkozott Lutherről: „csak egy részeg germán. Ha majd kijózanodik, meggondolja magát”. A nagy reformátor teológiai ellenfele, Johann Tetzel pedig ezt mondta: „Két héten belül máglyára küldöm”.

(Forrás: kello.hu)